Zoárdnál
A húsvéti túrám alkalmából meglátogattam Zoárd barátomat is Újpesten.
Igen jó fej a fickó, mondhatom. Képzeljétek, tud legóval szájharmónikázni. Még a kedvenc nótámat is ismeri: a Kárókatonát. Nagyon kedves tőle, hogy elfújta a nótámat.
Cserébe én beavattam őt a nagy labdával való tanren gyakorlatok rejtelmeibe. Kiderült, hogy ő is ellesett már néhány dolgot Apukájától, úgyhogy igen értékes eszmecserét folytattunk a témáról. Zoárd barátom is igen állhatatosan gyakorol, és újfent meg kellett állapítanunk: bizony nagy kár, hogy ilyen rettenetesen messze lakunk egymástól, mert milyen jó lenne többet találkozni, együtt edzeni. (Ezt Apáink is így szokták, azt hiszem… 
)
Persze nem csak a kitartó munkáról szólt ám a találkozónk, maradt időnk egy kis rosszalkodásra, evésre-ivásra, kutyusok bosszantására. Bambit átüldöztük Boci kosarába, mi pedig elégedetten nyugtáztuk, hogy milyen kényelmes ülés esik ebben a kutyakosárban. Mi pedig Zoárddal - két jó ember lévén - szépen megfértünk ilyen kis helyen is.
Köszönjük szépen Zizi néninek is a vendéglátást, nagyon jól éreztük magunkat, és reméljük, hogy ők is meglátogatnak bennünket itthon, meg egyébként is találkozzunk még sokszor.
