Suhan a vaskígyó
Életem első vonatos élménye. Bár, ha őszinték akarunk lenni, akkor ez nem egészen igaz, de először ültem vonaton, az biztos.
Egyszer már voltam a sümegi vasútállomáson, amikor Kriszta nénit kísértük ki Anyával. Jól meg is bámultam a hosszú és zajos járművet. Azóta is láttam sokféle vonatot az autóból, ja és persze a járműves könyveimben is meg tudom mutatni bármikor, hogy melyik a vonat.
A vaskígyó belsejébe azonban most merészkedtem be először.
Bubuéktól Piri Mamiékig (Bp-Ajka) vonattal mentünk Anyával. (Apa Szenszei Bácsival volt elfoglalva.) Anya kicsit tartott az úttól, mert előző nap Csepelen buszoztunk kicsit, és az egyáltalán nem tetszett. Irtó zajos volt, és büdös is. Utálom. Meg a liftet is. Csak úgy mondom. Hagyjuk.
Szóval mivel szerencsésen elértük reggel a vonatot, elindulhattunk a nagy útra a zötyögő masinával. Először kicsit furi volt, hogy még nehezebben állok meg a lábamon, mint eddig, pedig azt hittem, hogy már egészen jól megy a dolog… 
Sokat bámultam kifelé az ablakon. Láttam rengeteg házat, autót, utakat és hidakat, egy őzikét, egy traktort, sajnos a rókát csak Anya látta, én lassú voltam. Ja, és láttam sok-sok embert az állomásokon: felszállókat, leszállókat (ami furcsa elnevezés, mert gyalog voltak, nem repültek…), integetőket, tovasietőket.
A fülkében csak ketten voltunk Anyával, úgyhogy szabadon csapkodhattam a karfákat és a lebillenő asztalkákat. A kukába Anya nem engedett belenyúlni! Pedig biztos sok érdekes játékot találtam volna ott…
Képzeljétek, a fülkénak a falán, legfelül még elkülönítő is van, amolyan büntihely. Állítólag oda teszik a rossz gyerekeket, ha zavarják az utasok nyugalmát. Anya - jobb híján -a táskánkat tette oda.
Zoárd barátomnak pedig azt üzenem, hogy lefényképeztük neki a somogyvári kastélyt, mert pont abba a fülkébe vackoltunk be, amelynek falát az ő kastélyukról készült kép díszítette. Nem is mondta eddig, hogy ilyenük is van…
Szóval jól elütöttük az időt. Veszprémnél majdnem elbóbiskoltam, de Anya szigorúan ébren tartott, mondván, hogy a következő megállónál úgyis le kell szállnunk. Ajkán Piri Mami várt minket, nagyon örültem, hogy újra látom.
Én még azért bírtam volna ám a vonatozgatást, de Anya azt mondta, hogy elsőre elég volt ennyi is, úgyis nemsokára fősulis leszek, és csak hétvégén járok majd haza, akkor majd eleget fogok utazni, ne féljek…
