Majdnem egy


Holnap leszek egy éves.

Ebből a jeles alkalomból Apáék kibérelték nekem a Wellness Hotel török fürdőjét. (Legalábbis így tűnt, mert csak mi voltunk ma az usziban…) Csúcs a hely. Négy medence: kisebb-nagyobb, hideg-meleg, tocsogós, csobogos, bugyogós, becsapós… :)

Először a sekély vízben pancsoltunk egyet, mert szoknom kellett a nedves közeget. Mostanában elég sok uszi kimaradt, így egy kicsit elidegenedtem a víztől. (Azért fürödtem ám otthon minden nap!) Pancsolni pedig mindenhol nagyon szeretek.

Aztán átmentünk a bugyborékolós körmedencébe, mert ott végig tudok csalinkázni a szegélyen. Igaz, a közepe egy kicsit mély nekem, de a drága szüleimet ez nem ijesztette el túlságosan attól, hogy hosszabbra engedjék a pórázomat…

Sőt, még be is akartak csalogatni a közepébe! Erősen szólongatott Apa, de nekem szelektív a hallásom. Éppen mással voltam elfoglalva. Én gyanútlan kisgyerek aztán mégiscsak…

Hát igen, besétáltam a csapdába. Azaz középre. Egyszercsak eltűnt körülöttem minden…

Merültem egy önkéntesen véletlenült. Hozzáteszem, hogy nem először… :)
A többi medencére most nem volt idő, mert nagyon korgott már a gyomrunk, de azokban amúgyis pancsiztam már a babaúszásokon.

Információ és linkek

Élvezd a hozzászólók "csatáját", kövesd a mások hozzászólásait, vagy linkelj a blogodról.


További bejegyzések
BÁTOR NAPJA
Hát elindultam!

Megjegyzés írása

Szánj egy kis időt a hozzászólásra, és írd le, amit gondolsz. Némi alap HTML engedélyezett a szovegformázásban.

Olvasói hozzászólások

Légy az első hozzászóló!