A lesből támadó almapüré…
Bátor és a hozzátáplálás. Első fejezet.
Pedig Anya többször is említette. Elmondta, hogy mi az az alma, hogy az egy gyümölcs, amit meg lehet enni, hogy más, mint a tejci, de nagyon finom, és hogy ma van a napja, hogy megkóstoljuk… Nem értettem, miért kerítünk ennek ekkora feneket, lapátoljátok a számba, én meg majd nyelek, mosolygok a kamerába, aztán nagy jó…
Kivittek a teraszra (mert ott majd jók lesznek a fények a fotózáshoz…), a nyakamba kötöztek egy úgynevezett előkét (szóval egy ruhadarabot, aminek szerintem semmi értelme nincs, hiszen nem fázik a mellkasom), izzították a gépet, aztán kezdődött a műsor.
A kicsi fehér kanalamat már jól ismertem, hiszen sokszor játszottunk együtt. Anya kent rá valami trutyit, de ez engem miért zavarna. Betette a számba, és kezdődött a játék. De aztán valami furcsa ízt éreztem. Biztos, hogy ennek a számban van a helye?… Kilökjem a nyelvemmel? Lenyeljem? Mit kell ezzel csinálni? Olyan furi…
Végül nyeltem is, löktem is. Na ezért kellett az ún. előke… Ez volt az első találkozásom az almával. Kaptam a végén egy egész kerek nagy almát, az sokkal finomabb is volt, mint a pürésített változat. Összefoglalásul talán azt mondhatom, hogy a drága szüleim elég jól szórakoztak… 
Apa egyébként a végén ügyesen megmutatta, hogyan is kell ezt enni. Alig várta, hogy befejezzem végre a mutatványomat, és megehesse a maradékot. Ja, és videók is készültek ám, majd Apa felteszi őket a tárhelyére, és akkor majd mindenki meglesheti.
